A tekintetekben, mi egykor üres volt, most lángban áll. Megfeszítem izmaim és futásnak eredek. Felmérem a terepet mit hogyan, s miként tegyek amiért első lehessek? S közben Istenhez fohászkodom Ne hagyj el.Ne hagyj magamra.
Vadként tépem fel egykori porhüvelyemet ki egykor csukott szemmel, elfordulva járkált a világon.
Minden érdekelt és semmi.Féltem szemben állni magammal a tükörben.De most csak ordítozok a tükörképemmel, mert sírni volna jó de arcom csak az üres sivataggal vetekedhet. Nincsen érzelem, Nincs Élet.Egy üres marionett bábu ki azt várja mikor rángatják már meg végre a zsinórjait.
Ó láncaim kik egykor visszatartottatok most essetek le rólam ,hogy újra tudjam kezdeni.
Elég volt a várakozásból. Csendben felállok ,s leendő zsákmányom felé fordulok ,hogy a nyakának ugorhassak. Lelőttek...
Köröttem minden vér nincs hát tovább...Csak szeretetet akartam.Csak azt, hogy:
Szeressenek.
Üdv,
Alice
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése